Dalegylet

1920-1945 Az első "aranykor"

A háború és a forradalmi korszak után - a trianoni békeszerződés következtében - országunk területe kevesebb, mint egyharmadára csökkent. A területek elcsatolását, a 3-9 millió magyar határon kívülre kerülését nehéz volt elviselni. A nemzet tudatába a nagy Magyarország visszaállítását követelő gondolatok terjedtek el, melyhez nagy mértékben hozzájárultak a kulturális egyesületek is. Énekkarunk is a dallal való politizálás, az irredenta eszmék propagálása mellett tette le a voksát.
A Dalegylet 1919. november 5-én alakult újjá. Az új helyzetben Balassagyarmat határmenti település, a dalárda Magyarország végvárának kórusa lett. E helyzet előtérbe állította énekkarunkat a Magyar Dalosszövetség tagegyletei között. Nem egy alkalommal tevékenységét példaértékűnek ítélte meg és tüntette fel a Magyar Dal című szakközlönyben a Dalosszövetség.
Például az 1921. január 3-i hangverseny után a M.D. azt írta, hogy "őszinte megnyugvással tölt el bizonyára mindenkit az a tudat, hogy határmenti testvéreinknél is fokozottan lelkes munka folyik a magyar dal, a magyar eszme érdekében". 1921. június 29-én a Budai Dalárda vendégszereplésével irredenta hangvételű dalos rendezvényeket tartottak városunkban Dalegyletünk tagjai, melyről a Magyar Dalban dr. Véssei Ede Dalosszövetségi főtitkár többek között így számolt be: "Délután mindkét dalegylet tagjai az Ipolyhoz vonultak, mely ma Csonka-Magyarország határa, s ott Zöld Károlynak «Hiszekegy»-ét és a Himnuszt énekelték el. A balassagyarmati ünnepség messze meghaladta a helyi kereteket, mert Balassagyarmat ma Csonka-Magyarország végvára, az itt elhangzott dal elhallatszott Kassától Pozsonyig. Balassagyarmat volt Sopron után a második város, mely a Magyar Dalosszövetség intenciójához híven a magyar dalénekért, a nemzeti eszme s a területi integritás propagandájának szolgálatába beállott. Ezért külön elismerés illeti a Balassagyarmati Dalegylet vezetőségét. Jó volna, ha ezt a szép példát többi végváraink is követnék!"
A Balassagyarmati Dalegylet országos hírnév és helyi elismertség tekintetében ott folytatta működését, ahol a háború előtt kényszerűségből abba kellett hagynia. A jövőre nézve előremutató jel volt, hogy az 1920 márciusában megtartott választmányi ülésen és a közgyűlésen Erdélyi József karnagyot női kar szervezésével bízták meg. Már az 1910-es években is előfordult, hogy egy-egy hangversenye színesítésére alkalmi női kar is szerepelt, vegyeskari számokat is előadtak, de ez alkalmi jellegénél fogva csak ritkán és felkérés alapján történt.
(Arra is emlékezhetünk, hogy 1884-től 1891-ig önállóan már működött Női Dalkör városunkban Zelenka János irányításával.) Itt azonban minőségileg más, magasabb szinten szerveződtek a női énekesek, ugyanis már nem függetlenül működtek, hanem tudatosan a Dalegylet kötelékébe épültek be. Így a Dalegylet kibővült. A férfikaron és a zenekaron kívül női karral egészült ki és az eddigieknél nagyobb feladatok, komolyabb kórusművek előadását tűzte zászlajára. A női énekesek beszervezésével, a vegyeskari számok előadásával élen járt az egyesület, mivel a Magyar Dalosszövetségen belül csak az 1922. II. 1-én tartott igazgatósági és művészeti bizottság összevont ülésén hangzott el Mihó Ernő azon javaslata, hogy szervezzenek női- és vegyeskarokat. A javaslatot - Erdélyi József és mások hozzászólása után - elfogadták, minek következtében az 1925-ös Soproni Országos Dalosversenyen külön kategóriában már vegyeskarok is indulhattak. Érdekes dolog azonban, hogy Dalegyletünkből - a korai vegyeskari ténykedés ellenére - a versenyeken 1932-ig a dalárda, vagyis a férfiak kara indult. Ekkor, a városunkban megrendezett Újpesti (II.) Kerületi Dalosversenyen indult először énekkarunk a nehéz vegyeskari kategóriában is.
Ha már a versenyeknél tartunk, lássuk, hogy e korszakban milyen eredményeket ért el a megmérettetésben kórusunk:

1925-ben a XX. Országos Dalosversenyen Sopronban az I. (Nehéz műdal) csoportban indultak, és ott a III.a) díjat nyerték el. Ez a Törley-pezsgőgyár ezüstfoglalatú pezsgőspalackja volt, melynek érdekessége, hogy azt már az 1914-es kolozsvári versenyre is felajánlotta a pezsgőgyár, de ott a dalverseny elmaradása miatt nem tudták kiadni jutalomként.

1927-ben a XXI. Országos Dalosversenyen Szegeden az I. csoport egyik emléktárgyát, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. ezüst serlegét érdemelték ki.
1929-ben a XXII. Országos Dalosversenyen Debrecenben az I. csoport III.c) díját kapták meg.
1932-ben az Országos Magyar Dalosszövetség előírta, hogy a következő évi budapesti országos verseny előzményeként a daloskerületek rendezzenek kerületi versenyt. Városunk meghívását elfogadva az első ízben megtartott Újpesti Kerületi Dalosversenyt a Balassagyarmati Dalegylet 70 éves jubileuma alkalmából Balassagyarmaton rendezték meg.
Kórusunk az I. és az V. (Nehéz vegyeskari) csoportban indult. Az V. csoport I. díját a Balassagyarmati Dalegylet vegyeskara nyerte el.
1935-ben a Rákospalotán megtartott Kerületi Dalosversenyen újból a vegyeskari csoportban indulva másodszor is az I. helyen végeztek, s elnyerték az aranyserleget.
1938-ban a XXV. Országos Dalosversenyen Székesfehérvárott a III. (Aranyérmes vegyeskari) versenycsoportba neveztek be, és ezúttal is az I. díjat érdemelték ki. Ez volt teljesítményük csúcspontja, hiszen ez már országos első díj volt , míg az előző kettő kerületi elismerés.
 

E felsorolás alapján elmondhatjuk, hogy igen eredményesen működtek, hiszen üres kézzel sehonnan nem tértek vissza.
Országos hírnevük, megbecsülésük jeleként az Országos Dalosszövetség vezetőségében folyamatosan jelen volt Erdélyi József, akinek tevékenységét 1924-ben az akkor alapított, és első alkalommal kiosztott Liszt Ferenc bronzplakettel jutalmazta a Szövetség. 1920-27 között vidéki társkarnagy, 1927-ben országos karnagy, majd 1936-ig országos társkarnagy (közben, a kerület megalakulásától kerületi karnagy), 1936-tól pedig a 24 fős vidéki karnagyi bizottság tagja volt. Gróf Mailáth Géza (Dalegyletünk díszelnöke) az 1925-ös Országos Dalosversenyig az Igazgatóság vidéki rendes tagja, 1925-től pedig - 1933-ban bekövetkezett haláláig - mint a Dalosszövetség díszelnöke tevékenykedett. 1927-ben három balassagyarmati is volt a Szövetség vezetőségében, mert kettejükön kívül Fayl Gyulát - városunk polgármesterét, a kórus működő tagját - is beválasztották az Igazgatóság vidéki tagjai közé.
Helyi elismertségük is nőttön-nőtt, amihez nagymértékben hozzájárult az a tény, hogy egyre értékesebb kórusműveket, egyre nehezebben előadható darabokat tűztek műsorukra. A teljesség igénye nélkül lássunk ezekből is egy csokorra valót:
1925-ben a szokásos farsangi tréfás dalestély helyett bemutatták Schubert-Berthé: Három a kislány című operettjét;
1927-ben Haydn: Krisztus hét szava a keresztfán c. oratóriumát adták elő;
1931-től országos viszonylatban is az elsők között tűzték műsorra Bartók és Kodály kórusműveit, Bárdos Lajos népdalfeldolgozásait;
1934-ben a vegyeskar Kodály: Mátrai képek című kórusművét énekelte, majd zenekarának kíséretével Verdi: Aida-jából mutatott be részleteket;
1936-ban a téli nagy hangversenyen Kodály: Jézus és a kufárok című műve került műsorra, mely után a Nógrádi Hírlap ezt írta: "Boldog a város, a vármegye, amely a művészet ily kultúrfokát tudja produkálni s élvezni. S hála legyen annak a karnagynak, aki ilyen élményekben részesíti a művészet után vágyó közönséget. Erdélyi József négy évtizedes munkáján rajta van az emelkedés pecsétje. Az előző sikerek számára nem pihenésül szolgálnak, hanem alapul, amelyen mindig újat, mindig szebbet épít. Aki szertehúzó társadalmunkban ily összefogást tud teremteni, aki így tud a közért dolgozni - minden hálát és elismerést megérdemel. De ezeken felül főleg: megértő, igazán érdeklődő nagy közönséget."
1937-ben Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendája című oratóriumából adtak elő részleteket;
1938-ban, téli koncertjük után ugyancsak a Nógrádi Hírlap méltatta az egylet tevékenységét: "Bátran mondhatom, hogy nincs mégegy 12.000 lakosú város hazánkban, melynek olyan magas fokon álló ének- és zene-egyesülete volna, melynek Kodály: Jézus és a kufárok, Liszt: Szent Erzsébet legendája, Haydn: Krisztus hét szava oratórium, Beethoven: c-moll zongoraverseny, Chopin: e-moll zongorauerseny, stb. szerepelne műsorán, saját erőinek előadásában."
1939-ben a kórus Kodály: Magyarokhoz című művét, 1940-ben Bárdos népdalfeldolgozásokat és Palmgren szerzeményeket énekelt;
1941-ben többek között Halmos, Erdélyi (Éder) József országos karnagy, Lányi, Ságody férfikara, Antos, a Dalegylet tiszteletbeli örökös karnagya, Lassus vegyeskara és Haydn: A vihar az országos versenyeken elért sikerek kovácsa. című zenekari kísérettel előadott kórus-műve szerepelt műsoron;
1942-ben megtartották a 80 éves jubileumi koncertet, azonban a háborús események, a tagok sorozatos behívása lehetetlenné tették a további folyamatos működést. A Losonci Hírlap 1942. november 22-i számában az olvasható, hogy: "elnémult a dal egv ídőre Balassagyarmaton".

A korszak alatt továbbra is jellemző volt, hogy csaknem minden városi megmozduláson, társaságok, egyesületek közgyűlésein, egyházi rendezvényeken jelen volt, és közreműködött a Dalegylet. Kiemelkedő szerepet játszottak a magyarság összetartásának, régi dicsőségének hangsúlyozásában, a nemzeti eszmék terjesztésében. Még az 1920-as években (hazafias érzéstől áthatva) több alkalommal irredenta szellemiséget árasztó férfikari pályázatot írtak ki. Hazafias énekeikkel közel s távol meghódították úgy a közönséget, mint a szakmai vezetôket. Az 1927-es Szegedi Dalosversenyen például a Kossuth-szobor megkoszorúzásakor őket kérték fel a "Nem, nem, soha" eléneklésére.
A Balassagyarmati Dalegylet a két világháború között érte el első "aranykorát". Mind művészi ténykedését tekintve, mind helyi és országos szerepléseit figyelembe véve ekkor vívta ki a legnagyobb elismeréseket. Karnagyi díj, országos versenyek díjai tanúskodnak erről. A dalárda a zenekarral és a női karral kiegészülve az oratórikus művek egész sorát adta elő. Mivel legnagyobb sikereit az időszak végére a vegyeskari irodalom bővülése nagyobb lehetőségeket rejtett magában, egyre hangsúlyozottabban a vegyeskar került előtérbe. Az eredetileg férfikarként létrehozott dalegyletnél tehát a korszak végére a vegyeskari és a férfikari művek egyforma súllyal szerepeltek.

vissza