Névadónkról, Rózsavölgyi Márkról

 

"Balassagyarmaton (Nógrád megyében) születtem 1789-ben becsületes, de szegény szülőktől..." Így kezdi önéletrajzát Rózsavölgyi Márk, a klasszikus verbunkos muzsika utolsó nagy reprezentánsa, a "Csárdás atyja", az Első Magyar Társas Táncz gyönyörű dallamainak megálmodója, az ezernyolcszázas évek első felének híres zeneszerzője.

Nyolc éves korától hegedülni tanul egy helybéli iskolamestertől, tizenkét éves, amikor otthagyja a szülői házat. Nyitrára, Pozsonyba, végül Prágába kerül, ahol megtanulja a kalligráfiát. Szépírás-órákat adott, s az így szerzett pénzen magasabb fokú zenei tanulmányait folytathatta. 1808-ban már Pesten él, ahol egy nagykereskedőnél könyvelő lett, de rövidesen felfedezik kiváló zenei képességeit, virtuóz hegedűtudását, s meghívják a Magyar Színházhoz hegedűsnek, az előadások zenei irányítójának. 1812-ben az Angyal Bandi bemutatójának plakátján már zeneszerzőként olvashatjuk a nevét. 1813-ban nagy hangversenykörútra indul, melynek célja Oroszország, a XIX. század előadóművészeinek az ígéret földje.

 

"El is indultam, de mikor Bajára, Bács megyébe kerültem, s ott a legnagyobb sikerrel két hangversenyt adtam, beleszerettem egy ottani nagyon csinos kislányba, s el is vettem feleségül."

Ezt olvashatjuk önéletrajzában. A "csinos kislányt" Szlovák Henriette-nek hívták, aki igen magas kort ért el, 104 éves korában halt meg Ószivácon (Czivacz).

A házasságot 1814-ben megkötötték, Baja jónéhány esztendőre otthont adott Rózsavölgyinek. Híre egyre jobban terjed, Dunántúl városai, a magyar zenét támogató mecénások jóvoltából megismerhetik műveit és hegedűvirtuózi képességeit Pécsett, Székesfehérváron, Veszprémben, Balatonfüreden. Sikeres hangversenyei révén, meg a bajai támogatók segítségével anyagilag megerősödött. Megelégedetten és boldogan élt Baján. Ám olvassuk tovább az önéletrajzot:

"A mai napig ebből a házasságból egy kislány és két fiú született. Szeretett feleségemmel alig hat esztendeje éltem boldogan és megelégedetten Baján, amikor 1819. április utóján éjjel a tűzvészben minden vagyonomat elvesztettem, 11-től 1-ig ugyanis 375 ház égett le."

Ismét hangversenykörutak következtek, majd a sikerek hatására a temesvári színház szerződtette. Itt töltött két évet. 1821-ben ismét Bajára költözött, ahol zene- és szépírás órákat adott, s Baja városának zeneigazgatója lett.
 

1822-ben született Gyula fia, a Rózsavölgyi és Társa zeneműkiadó cég későbbi alapítója. Az 1850-ben létrejött cég nagy szolgálatot tett a magyar zenei életnek Erkel, Liszt, Mosonyi, Volkmann, majd később Bartók, Kodály, Lajtha, Dohnányi, Weiner és számtalan más zeneszerző műveinek kiadásával, terjesztésével itthon és szerte az egész világon. Gyula sajnos korai halála miatt csak 11 éven át vezethette a céget. A másik fiú, Lipót Ószivácon (Czivacz) orvos volt, 1904-ben, 86 éves korában halt meg. Babetta nagyon fiatalon hunyt el.

Hogy a család 1821-ben ismét Baján lakott, bizonyítja egy levél, melyet a zeneszerző Balassagyarmatra írt a rokonaihoz 1821. október 21-én. Vannak olyan feltevések, melyek szerint Rózsavölgyi Márk apja, Mordhele Rosenthal egy ideig a bonyhádi klezmerek (zsidó zenekar) vezetője lett volna. Ez a feltételezés nem bizonyítható írásos dokumentummal, de az sem, hogy a Rosenthal család az Alföldről került volna Balassagyarmatra.

1824-ben Rózsavölgyi kapcsolatba került a Veszprémvármegyei Zenetársasággal. E társaság azzal a céllal alakult, hogy összegyűjtse és a Magyar Nóták Veszprém Vármegyéből c. sorozatban nyomtatásban is közkinccsé tegye a magyar nemzeti muzsika értékeit. A tizenöt fogásban közölt Magyar Nóták nem a mai értelemben vett "magyar nóták". 1800 tájának énekelt magyar műveit "magyar áriának", hangszeres táncdarabjait, verbunkos zenéjét "magyar nótának" nevezték. A sorozatot a veszprémi székeskáptalani kitűnő muzsikus, Ruzitska Ignác gondozta. Nem tévesztendő össze Ruzitska Györggyel (a kolozsvári konzervatórium igazgatójával) és Ruzitska Józseffel (a Béla futása c. opera szerzőjével). A 136 magyar táncot tartalmazó füzetben ("fogásban") Rózsavölgyinek 18 műve látott napvilágot. Talán ezzel magyarázható, hogy Rózsavölgyit sokan veszprémi származásúnak vélték. A Pallas Nagy Lexikon is Veszprémbe helyezi születését.

A magyar zenetörténet szempontjából nézve a Magyar Nóták Veszprém Vármegyéből c. sorozat igen jelentős. Veszprém megye különösen alkalmas volt ilyen nagyszabású mozgalom életrehívására. A megyében népszerű volt a magyar muzsika, de a kor nemzetközi művészi muzsikája is. A megyei uraknak volt pénzük a mozgalom támogatására, de mindenekelőtt szellemi igényük is a magyar muzsika megörökítésére.

Rózsavölgyi és a Veszprémvármegyei Zenetársaság kapcsolata a független polgári muzsikus-típus magyarországi kialakulásának történetéhez ad értékes dokumentumot. Rózsavölgyi egyike a Veszprémvármegyei Nóták első olyan munkatársainak, akik hangversenyeik és kompozícióik bevételeiből éltek, anélkül, hogy állandó alkalmazásban álltak volna, anélkül, hogy főúri mecénást tudhattak volna hátuk mögött.

1824. június 4-én mutatkozott be Rózsavölgyi a Veszprémvármegyei Zenetársaságnak, de őt eddig Rosenthalnak hívták. A tiszteletére rendezett hangverseny és lakoma végén, nagy lelkesedés közepette ekkor nevezi őt el a Zenetársaság Sebestyén Gábor javaslatára Rózsavölgyire. A bemutatkozásról készült jegyzőkönyvben már Rózsavölgyi név szerepelt. Ez a névmagyarosítás sok öröm és nem kevés gond forrása lett életében.

Baja városa 1826-ban kiállított egy nagyon szép bizonyítványt Rózsavölgyi munkásságáról, mely azt bizonyítja, hogy nagyon megbecsülték. Mégis az országos hírnév, a nagyobb művészi ambíciók kielégítése arra ösztönözte, hogy Pestre költözzék. Ehhez nyilván kapott Pestről is bátorítást, a pesti sajtó tüstént pártfogásába vette. A Pesten egyre erősödő nemzeti kultúra iránti igény mágneses erővel vonzza a költészet és irodalom, színjátszás, a képzőművészet, a muzsika és a tánc jeles művelőit és mestereit. Rózsavölgyi is enged e vonzásnak és családostól Pestre költözik. 1833. június 20-án a Honművész így üdvözli: "Rózsavölgyi Márk úr a 'magyar Árion,' s Bácskának volt Orpheusa, elhagyván Bács vármegyében helyezett több esztendei lakhelyét, Pestre költözött által. Ezen igéző muzsikai tehetségű hangászunk 's felséges magyar nóták szerzője, bájoló hegedűjén szinte 25 év előtt ismerteté meg magát a pesti közönség előtt...' Reméljük, hogy Pestre jövén lakni, kellemes újabb munkáival lependi meg az őtet hallani vágyókat."

Ekkor már Ruzitska Ignác halott, az elődök is elmentek: Lavotta (1820), Csermák (1822), Bihari (1827). A klasszikus verbunkos mesterei kidőltek a sorból, egy korszak véget ért. Rózsavölgyi életének legtermékenyebb évei ezután következnek, egy évtizeden keresztül ő az ország leghíresebb, legnépszerűbb hegedűvirtuóz-zeneszerzője.

A korabeli sajtó ismeretében azt gondolhatnánk, hogy a pesti letelepedés simán ment. Hiszen híveinek szemében ő volt a nemzeti függetlenségi törekvések zenei szimbóluma. A hivatal, a bürokrácia gépezete azonban Rózsavölgyiben nem a nagy magyar muzsikust látta, hanem a jött-ment idegent. Rózsavölgyi nevének használatát eltiltják, s 1833. november 30-án Pest városából kitiltják. Mivel "egyik helyről a másikra menve hegedűjátékával tartotta fenn magát, és sem saját vagyonnal, sem bevett foglalkozással nem bír, ennek következtében bizonyára a város terhére lesz;... így azonnal ki kell utasítani." Mindezek ellenére Rózsavölgyi élete végéig Pesten lakott, s a Rózsavölgyi nevet is tovább használta. Megelégelte a megaláztatásokat, újabb kérelmeket nem adott be. Hogy ezt megtehette, azzal lehet magyarázni, hogy egyre több pártolója akadt a városi tanács testületében, akik ezt a kérdést nem bolygatták. Élete vége felé mind a letelepedéshez, mind a névváltoztatáshoz a hivatalos engedélyeket megkapta, de már akkor nem sokat törődött ilyen ügyekkel.

Hiába az intrika, a közvélemény benne látja a magyar zene, a magyar tánc éltetőjét. Ereje teljében volt, nem véletlen, hogy a verbunkostól a csárdásig vivő stiláris fejlődés épp az ő nevével függött össze. A nemzeti öntudat harcol a magyar színpad megteremtéséért, sokan a magyar tánc felé igyekeznek a közfigyelmet terelni. Nemzeti ügy lett abból, hogy a báltermekbe bekerüljön a magyar tánc. "Strauss, Lanner parancsolnak lábainkkal..." - panaszkodik a Rajzolatok pozsonyi tudósítója - "mi csak vonó s szeszély által kormányzott bábok vagyunk."

Rózsavölgyi járja az országot. 1834-ben Nagyváradon találkozik Ábrányi Kornéllal, 1835-ben Pozsonyban az országgyűlési közönség előtt játszik, közben átrándul Bécsbe, ahol az udvari dalszínházban két ízben is szerepelhetett. Nagy jelentősége van az 1835-ben megjelent Rózsavölgyi "lassu csárdás"-ának. A csárdás, mint zenei műfaj, nyomtatott kottalapon ezidőtájt jelenik meg először. A verbunkos friss részei kibővülnek, majd önállóvá válnak. Szabolcsi Bence szerint:

"Rózsavölgyi igaz történeti jelentősége formaösztönében s formáló művészetében áll. E művészi kézség révén verhet hidat Rózsavölgyi, a tánckomponista a negyvenes évek tánczenéjétől a hatvanas évek magyar műzenéjéhez".

Major Ervin a Zenei Lexikonban így ír róla:

"...széles mívelésű dallamvonalai, finom és ízléses harmonizálása révén messze felülemelkednek a 19. sz. 30-40-es éveinek átlagos magyar korstílusán."

1835-ben Frankenburg Adolf ír egri szerepléséről a Honművészben, majd arról olvashatunk, hogy Rózsavölgyi legújabb műveit Nógrád megye főispánjának és hitvesének ajánlja. 1836-ban, a megyei tisztújító közgyűlésre Emlékhangok Magyar nemzeti nótákban címmel küldi szerzeményét a Tekintetes Nemes Nógrád Vármegye T.T. Karainak és Rendeinek mély tisztelettel. Nógrád megyét országos sikerei közepette sem felejti el. Egy nagyon finoman formált vonósnégyesének a címe: Nógrádi emlék. De van Emlék Nógrádra c. műve is. Az idősebb korában vonósnégyesre feldolgozott művei főleg az első hegedűstől igényelnek komoly felkészültséget. 1836-ban ismét Nagyváradon járt, majd Kolozsvár, Debrecen következett. Itt több hangversenyt adott, többek között vezényelte a "cath. egyház hangászkarát", V. Ferdinánd születésnapján, április 19-én. Novemberben Kassán találjuk, 1837. januárjában az eperjesi evangélikus kollégium kebelén belül működő nyelvművelő társaság hangversenyén lépett fel. Itt ismerkedett meg Vahot Imrével, aki később Petőfivel együtt sokszor megvédte Rózsavölgyit.

1837. augusztus 22-én nyílt meg a Pesti Magyar Színház. Nemzeti öröm hangok a 'pesti magyar színház' megnyitásának emlékére c. művét ekkor mutatják be. A műsorban szerepelt egy tánc is, melynek zenéjét szintén Rózsavölgyi szerezte. Egyben ő volt a zenekar koncertmestere. Nem sokáig, mert 1838. januárjában Erkel átvette a zenekar irányítását és már február 11-én Rózsavölgyinek felmondott. Pontosan nem lehet tudni az okot, a fiatal, erőskezű dirigens (28 éves) és az ötvenedik életévéhez közeledő hegedűs nem tudott együtt dolgozni. Bár Erkel eljárását többen helytelenítették (Bónis Ferenc), Rózsavölgyi ismét hangversenyezési körutakat tesz. Úgy látszik, harag nélkül távozott a zenekarból, mert később egy művet (Halljuk) írt Erkel tiszteletére, amit a címzett a Pesti Divatlap hasábjain meg is köszönt Rózsavölgyinek. - Volt még találkozása Rózsavölgyinek a Pesti Magyar Színházzal. 1839-ben egyetlen daljátékát, a Visegrádi kincskeresőket bemutatták, teljes kudarccal. Ennek több oka volt, közrejátszott a szöveg meglehetősen primitív volta is. Kétségtelen, hogy a daljáték nem tartozik Rózsavölgyi sikeres művei közé, bár két magyaros részlete már Erkel útját készítette elő. 1839-ben Pápán hangversenyezett, Cseresznyés doktor ekkor mentette meg a szemét, de tökéletes látását nem nyerte már vissza. Másik pápai esemény, hogy a pápai casino tiszteletbeli tagjává választotta. Közben a báli híradásokban egyre szenvedélyesebbé válik a sajtó hangja a magyar tánc védelmében. A magyar társastáncért folytatott küzdelem egyik megnyilvánulása a magyar társadalom függetlenségre irányuló politikai törekvéseinek. A magyar tánccal szembeni ellenállást az u.n. "szabályozott magyar" töri meg, lehetővé téve ezzel a csárdás térhódítását. (Szentpál Olga). Az a szabályozott magyar, mely szinte egycsapásra eldöntötte a küzdelmet, Szőllősi Szabó Lajos koreográfiájára és Rózsavölgyi Márk zenéjére készült Első magyar társastánc. 1842. január 8-án a regélő Pesti Divatlap arról számol be, hogy táncmulatság soha nem aratott akkora sikert, mint az országházban bemutatott Első magyar társastánc. A társastánc Rózsavölgyi zenéje nélkül aligha aratott volna ilyen sikert.

"Tervszerű hangnemi felépítése, a kezdet és befejezés azonossága, s vele a szerzemény zárt egysége ezt a ciklust avatja Rózsavölgyi legérettebb formavívmányává" (Szabolcsi).

Ennél nagyobb társadalmi megbecsülést aligha kapott addig alacsony sorból feltörekedett muzsikus Magyarhonban. 1844-ben egy Rózsavölgyit ért támadással szemben Petőfi Sándor ír cikket a zeneszerző védelmében. A cikk a Pesti Divatlapban jelenik meg, melynek szerkesztője Vahot Imre. Vahot visszaemlékezésében arról ír, hogy Petőfinek legkedvesebb zeneszerzője a társaságuk kedves Márkus bácsija.

Megdöbbentő, hogy amikor Rózsavölgyi szerzeményeinek száma egyre szaporodik, műveire a magyar táncművészek hazánkban és külföldön nagy sikerrel táncolnak, az öregedő zeneszerzőnek anyagi helyzete aggasztóvá válik. 1844. december 1-én jelenik meg Vahot Imre tollából Rózsavölgyi Márk életrajza Barabás Miklós Rózsavölgyit ábrázoló kőrajzával. A cikk végén Vahot megrázó szavakkal hívja fel a közfigyelmet Rózsavölgyi sötét anyagi helyzetére. 1845. február 25-én Rózsavölgyi Márk búcsúhangversenye volt a Nemzeti Színházban. Egészsége hanyatlik, de kénytelen tovább hangversenyezni. Olvashatunk arról, hogy Egerben a kispapok milyen nyájassággal fogadták. Sorra jelennek meg a tudósítások zeneszerzői tevékenységéről is. Dallamait Liszt Ferenc is felhasználta több rapszódiájában (I., II., VI., XII., XIII.). 1846. októberében ismét elhagyta Pestet. Baján rosszul lett. Ágynak esett, betegsége alatt csupán néhány tisztelője támogatta. 1848. január 23-án szíve megszűnt dobogni. Szinte minden folyóirat megrendülten búcsúzik az öreg muzsikustól. A Jókai Mór által szerkesztett Életképek így ír:

"Rózsavölgyi meghalt! Édes bús szelleme, örökszépségű dalai szívvelbeszélő hangjaiban élni fog. E "szép dalokért neki a" haza eddig semmit nem adott; most már legalább nyugodni fog, jutalmúl - a' miért fáradott".

1848. február 20-án jelent meg Petőfi költeménye az Életképekben Rózsavölgyi halálára címmel. Ezzel a híres költeménnyel búcsúzott el Petőfi Sándor öreg barátjától, Rózsavölgyi Márktól.

Petőfi Sándor: RÓZSAVÖLGYI HALÁLÁRA

Vén muzsikus, mit vétettem én neked,
Hogy mindig csak szomorítasz engemet?
Keseregtem, mikor szólt a hegedűd,
Hejh nem szól már, s ez nekem még keserűbb,
Ez nekem még keserűbb!
Régi sorsa magyaroknak a bánat,
E nélkül már tán élni sem tudnának,
Ha már igy van, ébredj föl, vén barátom,
Hadd busúljunk legalább a nótádon,
Hadd busúljunk nótádon!


Cudar nemzet biz a magyar, hiába,
Nem igen néz se előre se hátra,
Elfeledte, ami történt ezelőtt,
A jövő meg? Bánja is ez a jövőt,
Bánja is ez a jövőt!


Egyszer ember csak a magyar, mikor a
Fülét szivét megtölti a muzsika,
Könnybe lábbad a két szeme ilyenkor,
Eszébe jut a siralmas hajdankor,
A siralmas hajdankor.


Sirathatjuk is a múltat, Mohácsot,
Kiket ott a török fegyver levágott;
Ha őket eltemették vón rendesen,
Húszezer sír állna ottan egy helyen,
Húszezer sír egy helyen!


És mikor már kibusúltuk magunkat,
Megfeszítjük lelkünket és karunkat,
És ha akkor ott volna az ellenség,
Ha még annyi volna is mind elesnék,
Mind egy szálig elesnék!


Akkor aztán bízni kezdünk magunkba',
Hogy telik még mitőlünk is nagy munka,
Hogy kivirít még a magyar nép fája,
S lombjait majd isten, ember csodálja,
Isten, ember csodálja! -


Ébredj föl, vén muzsikus, vén barátom,
Hadd busúljunk, lelkesedjünk, nótádon,
Olyan isten igazában tudtad te,
Hogy hol fekszik a magyarnak a szive,
A magyarnak a szive.


Mért hagytál el? hiszen mi rád nem untunk,
Pedig veled ötven évet mulattunk,
Gyere vissza, áldom azt az istened,
Kezdd el újra, kezdd el azt az ötvenet!
Kezdd el azt az ötvenet! -


Addig híttam, hogy sírjából megjelent
Megjelent, de csak addig volt idefent,
Míg kezével hajlékára mutatott...
Mi van benne? hegedű és koldúsbot,
Hegedű és koldúsbot!